Kriskó Mária Gyógycentrum

6400 Kiskunhalas, Dózsa Gy u. 26.

krisko.maria@gmail.com

Kriskó Mária Gyógycentrum

Kriskó Mária Blog

Szeretnék ma az árakról beszélni

Mi a sok és mi a kevés, mihez képest?
—————————————————
Egy kliensem keresett meg, de beszélhetnék akár 3-ról is, de csak egynek az esetét szeretném kibogozni.
Valaki felkeresett, hogy fáj a térde már vagy 2 hónapja.
Eljött, csupán egyetlen kezelés volt, a végén megkértem, ha azt érzi, egy héten belül előfordul még fájdalom, akkor még egy fél óra kezelés kell, ha nem fáj, akkor végeztünk.
Egy hét múlva jelezte, minden rendben, meggyógyult.

Nem láttam már vagy 3 éve, amikor nálam járt utoljára. Beszélgettünk a kezelés alatt, hogy miért kapta, jöttek az érzések, miközben dolgozott a kezem, mit érez a teste, miért jött a fájdalom. Olyan váratlan hírt hallott, amire még nem volt felkészülve, azt érezte feleslegessé vált, nincs rá szükség.
Amikor folytattuk a csevegést, sikerült megértenie, van ettől a jelenlegi élet helyzeténél sokkal jobb lehetőség is, csak fel kellett ismernie. Tanulta a rugalmasságot, a megengedést, hogy lehetséges számára sokkal lazábban is, mint ahogyan ő korábban elképzelte. Megbocsátást tanult, felismerve, hogy minden érte volt, és nem a neheztelés, hanem a megoldás az adott szituációra, s merjen tovább lépni a sebei nyalogatása helyett.

Hogy jön most ide mi a sok és mi a kevés?

Úgy, hogy többen, amikor megnézik a weboldalamon mennyibe kerül egy kezelés, lehet elszörnyülködnek. Te jó ég, hogy mer ez ennyit kérni egy kezelésért?
S továbbállnak, vagy tovább görgetnek, hagyják, hogy a testük szenvedjen tovább!!

De mondjuk, ha venné a fáradságot és megnézné mennyit fizetett ki korábban kenőcsökre, fájdalomcsillapítókra, akkor rájönne melyik variáció a kifizetődőbb.

Mielőtt ítélkeznél, számolj előbb kérlek.
Azok, akik régóta ismernek tudják, soha sem az a célom, hogy minél tovább járjon egy kliens hozzám, hanem azt szeretném, minél kevesebbet kelljen kezelésre elkölteni. Akik ismernek, tudják, minél hamarabb eljönnek egy kezelésre hozzám a betegség bekövetkezte után, annál kevesebb kezelés elég, amivel pénzt takaríthatnak meg.
Szeretnélek ebből a nézőpontból rálátást adni neked.
Pár betöltés hozok neked itt:
-T.m.é. szenvedés nélkül élni.
-T.m.é. mártír szerep nélkül élni
-T.m.é. segítséget igénybe venni (ha kell)
-T m.é. magamra odafigyelni.
-T.m.é.értékesnek lenni, hogy örömmel kifizetem a segítséget ha elakadtam, megtalálni azt a szakembert, aki nekem a legjobban tud segíteni, mert megérdemlem.
Csak mondj egy igent és tanúsítom a theta technika segítségével.

Hozzászólás

Rólam

Kriskó Mária vagyok, Theta Healing konzulens és instruktor, Craniosacrális terápiát használó gyógymasszőr.

Legutóbbi bejegyzéseim

Kövess a facebook oldalamon