A mozgásszervi betegségek mögött rejtőző lelki okok mélyebb megértése rendkívül fontos a gyógyulás és egészség eléréséhez. Ebben a blogcikkben részletesen megvizsgáljuk, hogyan kapcsolódnak össze a lelki tényezők és a mozgásszervi problémák.
Térdproblémák: A rugalmatlanság és behódolás elleni lelki küzdelem
A sípcsont és a lábszárcsont találkozása. Végén porc található, amely a rugalmasságért felel. Ha ezt a 2 terület lekopik, fájdalmassá válik, ami annak a következménye, nem vagyunk elég rugalmasak bizonyos lépések megtételére.
Nem vagyunk elég alázatosak, hogy meghajoljunk bizonyos észérveknek előtt, túlságosan makacs módon ragaszkodunk ahhoz az úthoz, amit kiválasztottunk.
Ha balesetből kifolyólag ráestünk, és letört egy darab belőle, azzal azt szeretné az univerzum megmutatni, hogy valahol túlságosan azt várják tőlem, hogy behódoljak, meghajoljak annak a redszernek, amiben vagyok. Lehet az főnök, szülő, gyerek, maga a rendszer.
Mutathatja azt is, lehet félelünk meglépni egy olyan lépést, cselekedetet, ami előrehaladásunkat segítené. Félünk továbblépni arra, amely megkönnyítené a további létezésünket. Lehet, hogy bármelyik rendszer a gépezetben megaláztatást okoz a számunkra, és ez térdre kényszerít, arra, hogy behódoljunk.
Ha képes vagy felállni és azt az utat választani, ami számodra elfogadható, szerethető, a betegség képes magától vagy némi segítség igénybevételével megoldódni. Rajtad múlik kedves olvasó melyiket választod!
Pár betöltés a theta technika segítségével:
- Tudom, milyen érzés a saját egyedi utamat járni, anélkül, hogy térdre kényszerítenének.
- Tudom, milyen érzés, hogy biztonságos a saját utam, megbízom a saját érzéseimben ,hogy a saját utamat járhassam,anélkül hogy mások dirigálnának nekem.
- Tudom, milyen érzés, hogy a saját magam ura vagyok
- Csak mondj egy igent és tanúsítom
Gerincsérv, ülőideg fájdalom: Alternatív megoldások
Az hosszan tartó derékfájdalomra gyakran azonnali műtétet javasolnak, de érdemes alternatív megközelítésekre is figyelni. Amikor eljönnek hozzám és dolgozom a problémán, ruhában kezelek.
Izmok helyett a gerincből kilépő idegpályákat célzom meg, és arra egy mélyreható változást idézek elő. A kezem érzi hol van probléma. Az ideg lefutása mentén az izmok befeszült állapotban vannak. Mire kész az első kezelés, annak hatására sokkal könnyebben kel fel a kliens. Itt is ugyanaz a megfigyelésem, mint a láb, térd boka kezelésnél írtam.
Fél éve húzódó esetnél átlag 6 kezelés kell. Egy 2 hónapja tartó problémánál 3-4 alkalom elég. A test ilyenkor saját maga vissza teszi helyére a csigolyákat, szöveteket. Sokat változik a testtartás, kiegyenesedik a kliens. A gyógyulás a betegek elmondása szerint úgy változik, hogy hol elmúlik a fájdalom, hol visszajön. Ahogy múlik az idő, egyre rövidebb a fájdalom, és egyre hosszabb a fájdalommentes idő.
A boka: Helyes az irány, amerre tartasz?
A bokád, ami oly gyakran elhanyagolt, pedig hatalmas terhelésnek van kitéve. A talpaddal együtt a bokád kapcsolódik a földhöz, és ez a kapcsolat teszi lehetővé számodra, hogy mozogj előre, hátra, oldalra – irányt váltva, mintha az életed irányát is formálná. Ha az irány nem az, amit a lelked kíván, könnyen ingoványos területre tévedhetsz.
Ha nem a felettes énedre hallgatsz, igencsak meggyűlik magaddal a bajod. Ezután jön az, hogy kificamodik, megnyúlik, s ha még makacsabban a tudatos énedre hallgatsz, akkor az még nagyobb problémát okozhat! Ekkor lesz a törés, ficam. Kell ez neked? Ha megtörténik mégis, akkor tudd, azért kellett, mert nem jó a választott irányod. Ha jobb lábaddal történik, akkor a munkáddal kapcsolatos félresiklás van, ha bal, akkor a családdal kapcsolatban van változtatnivaló.
Pár betöltés Theta technikával:
- Tudom, milyen érzés, hogy merre van az én utam. Tudom merre van az én irányom, merre tartsak, legalább olyan ügyesen, mint a mikor a madarak vonulnak északról délre.
Pontosan tudják az irányt. - Tudom én is. (Ez is egy érzékelés, mint a hallás az 57 érzékelésünkből)
- Hallgass a szívedre, az mutatja, merre van az irány!
- Tudom, milyen érzés rugalmasan, bátran kísérletezni, új utakat felfedezni, hogy egyedi lehessek ezen a föld bolygón.
- Csak mondj egy igent, és tanúsítom a theta technika módszerével.
A fenék: Hol a helyed?
A fenék, bármilyen furcsának tűnjön is, valójában érdekes téma.
Olykor izgága vagy, keresed a helyedet. Nem találod, keresed, de nem találod, sehol sem érzed magad jól, vagy nem érzed magad biztonságban. Addig helyezkedsz, amíg meg nem találod. Ha ez ülőideg fájdalommal jár, az azt jelenti, be vagy gyulladva a helyváltoztatástól, ami vár rád.
Képtelen vagy a fenekeden ülni! Keresed a helyed, azt a teret, amit be szeretnél tölteni. Bizonyára ismered ezeket a közmondásokat! De mindegyiknek fontos üzenete van. Riszálod a hátsódat! Itt te várod el, hogy mások teret adjanak neked ,másoktól veszel el teret. Eszembe jutott 2 a dal: riszálom úgyis úgyis, vagy a kacsatánc
Pár betöltés:
- Tudom, milyen érzés , hogy hol az én helyem a világban, biztonságos nekem a tér, ahol vagyok, elég tér áll a rendelkezésemre.
- Tudom, milyen érzés nyugodt, magabiztosnak lenni, aki tudja hol a helye, teret ad magának, és mások teret adnak neki nyertes nyertesként
- T-m-é-félszegség nélkül ülni a babérjaimon,tenni magamért, anélkül, hogy begyulladna az idegszála.
Az Achilles sarok: Gyenge pontunk
Van, amikor egy sérülés vagy túlterhelés következtében megfeledkezünk a bemelegítésről vagy a megfelelő előkészítésről, és hirtelen problémákkal szembesülünk. Mondják, hogy ez milyen véletlen dolog, de kedves olvasó, semmi sem véletlen.
Az a valami pont azért történt meg, mert van egy pont az életedben, amit nem tudsz kivédeni. S ha valaki rálel erre a pontodra, akkor igen csak meggyűlik a bajod magaddal. Ez lehet például: félsz, hogy megcsalod a párod, és valaki meglát a 3. személlyel és kiderül. Ezután félned kell, hogy lebuksz a párod előtt, mi lesz akkor, ha bemószerol? Épp ezért érdemes odafigyelni arra, hogy ne legyen támadási felületnek kitéve a tested. Lehet ez bármilyen témában, ha a félelmed nem tudod kezelni, az addig támadási felület lesz, úgy mint Achillesnek a sarka. Érdemes őszintén beismerni tetted, felelősséggel vállalni, amit csináltál, vagy nem csináltál meg, de meg kellett volna.
Pár betöltés a theta technika segítségével:
- Tudom, milyen érzés az egyenes úton járni, lehetséges, biztonságos, megnyugtató akadálymentesen.
- Tudom, milyen érzés az őszinteség, a felelősség vállalás, anélkül, hogy támadási felületem lenne.
- Tudom, hogyan vállaljam a felelősséget, a büszkeséget, anélkül, hogy besároznának.
- Csak egy igen, s tanúsítom.
A Váll: Terheink hordozója
A váll egy nagyon fontos testrészünk. Oda pakolódik minden teher. Ha átveszed mástól a terhet, és nem tudsz nemet mondani, az itt befeszülést okoz. Feszessé válik, amitől azt érzed, mázsás terheket kell cipelni. Lehet azért vállalsz ennyit, hogy elismerjenek. Lehet, hogy ettől várod a sikert: megoldod más feladatát, s eközben egyre jobb megoldó képességre teszel szert, csak nem mindegy, milyen áron.
Lehet, az önállóságot tanulod vele azáltal, hogy egyre magabiztosabbá válsz. Lehet a szorgalmat tanulod.
Az sincs kizárva, mástól ha átveszed a terhet, a tudatalattid abból a megfontolásból teszi, mert szeretnéd megkönnyíteni a másik helyzetét. Vagyis megsajnálod, hogy neki könnyebb legyen az élete. De mit gondolsz, ez segítség neki?
Megmondom kedves olvasó: nem! Nem, mert amíg a megmentő szerepét játszod, addig ő ezt kihasználja – amíg te engeded neki. Egyik legfontosabb mutatója, mennyire vállalsz magadért felelősséget. Ha magadért vállalsz csak, akkor kihúzott vállal mész. Ha vállad beesik, akkor nehéz súlynak tűnik a teher, mert más dolgát is te cipeled.
Szerinted melyik a könnyebb hosszútávon? Pár betöltés:
- Tudom, milyen érzés magamért vállalni a felelősséget.
- Tudom, milyen érzéskönnyedén, kényelmesen, örömteli módon felelősséget vállalni magamért.
- Tudom, milyen érzésáldozat, megmentő szerep nélkül élni, komfortosan érezni a vállamat, lazának, könnyűnek.
- Tudom, milyen érzés szeretni magam annyira, hogy büszkén vállaljam az életem, könnyedén, más terheinek cipelése nélkül.
- Csak mondj egy igent, tanúsítom.
A lapocka: Árulást is jelezhet
Ismerős az az érzés? Beleszúr a hátadba valami mérhetetlen éles fájdalom egy pontban? Bizonyára volt „szerencséd” ehhez már. Ha nem, örülj neki! Én sokszor láttam mással megtörténni , mert sokan keresnek ezzel a problémával. Mi lehet az oka?
Amikor ráhangolódok a kliensre, mindjárt megmutatja magát. Mindenkinél más, de a fő ok: hátbatámadás esetén azt éli meg a páciens, valaki nem mer szembenézni vele, szemébe nem mondja az igazat, édes mázos szavaival félrevezeti az illetőt, majd egy jól kiszámított pillanatban jön hátulról és másnak mást előadva hazugságokat, valótlanságokat állítva az illetőt becsmérli, kritizálja. Ez olyan az elszenvedett ember számára, mintha kést döfnének a hátába.
Egyetlen egy pont. Még ki sem mondja az illető, már akkor tudom melyik lapockája „bánja”. Ha jobb oldalon, akkor távolabbi ismerős kisded játéka ez, ha bal, akkor pedig családtag. Sokszor elmondja az illető, ablakot pucoltam, fát hasogattam, stb, az lehet. De nem attól van a fájdalom az illetőben. Fájdalmas elszenvedni az igazságtalanságot. De az is lehet , hogy a személy tudat alattija nem igazságtalanságot vél, hanem elárulásnak veszi. Attól függ, mit vállalt mint lélek, amikor megszületett. Fontos megérteni, mire tanítja. Kivel vegye körül magát, kiben bízzon, kiben lehet hinni. Kérdés, mi az ára a tanulásnak. Te kedves olvasó, hol csinálod ezt magaddal, vagy mással? Ha felismered, elmarad a hátbatámadás.
Pár betöltés:
- Tudom, milyen érzés őszintének lenni önmagamhoz, anélkül, hogy áltatnám magam.
- Tudom, milyen érzés, mikor mit és kinek lehet elmondani, mert megbízok benne 100% -ig és a másik is bennem. Ehhez pozitív szűrőt kérek (ki a megbízható, ki nem)
- Tudom, milyen érzés elárulás nélkül élni nyertes nyertesként.
- Csak mondj egy igent!
A kar fájdalma: Mennyi mindent vállalunk?
A kar fájdalma általában azt jelenti, túl sokat vállalunk. De azt is mutathatja, mit nem vállalunk. A jobb kéz a tekintéllyel szembeni nehézséget mutatja meg. A bal kéz a kedvesség, szeretet kinyilvánításának nehézségeire utal. Ha egy férfi felső karját túlzottan kidolgozza, ” kigyúrja”, azzal az erejét szeretné megmutatni, hatalmát szimbolizálni, de ez félre viszi magát és a másikat is. Egyfajta álarcot vesz fel vele. A szív energiájának és a gyengéd oldaluk kifejezésének nehézségeit takargatja vele.
A gyenge, sovány kar viszont egy érzelmekben félénk embert takar. Az energiaáramlással szemben ellenállást tanúsít ez az egyén. Fél megélni az ölelést, az átölelő érzést. Talán , mert nem jár neki , vagy attól fél, hogy nem érdemli meg. Karfájdalom esetén fájdalmas a szeretet kimutatása, átölelni a másikat. A kar belső énem önkifejező eszköze. A belső alkar a gyengédséget fejezi ki, nagyon érzéki része az embernek. Érintésre érzékenységet vélünk felfedezni benne. Ha merev ez a rész, érdemes szokást váltani. Például több szeretetet vinni abba, amit csinálok. Esetleg több ölelést kellene belevinni a hétköznapokba, hogy puhává szelídülne a kar. Például gyermek szülő, párkapcsolatban.
Maga ez a folyamat lehet egy gyógyulási stratégia is. Olyan dolgokat kezdek el végezni a kezemmel, ami örömet okoz, és abba hagyom mindazt amit utálok végezni. Ha megtalálom ezeknek a dolgoknak csodálatos hatásait, a kezem hajlékonyságán meg fog mutatkozni. Képes lesz a szeretet kimutatásának eszközévé válni. Elengedek minden olyan érzést, ami fájdalmas öleléssel járt, vagy végeztem, ami a kezemnek szenvedést okozott.
Helyette azt kérem:
- Tudom, milyen érzés az ölelés öröme fájdalom nélkül, szeretettel teli módon.
- Tudom, milyen érzés azt csinálni, amit szeretek.
- Tudom, milyen érzés átadni magamnak az áramlásnak, ellenállás nélkül.
- Csak mondj egy igent, tanúsítom.
A kéz: Hogyan bánsz fizikai lényeddel
A kéz betegségeinek lelki háttere. A kéz amely dédelget, simogat, érint, megfog, teremt, alkot, létrehoz, ölel, befogad, elfogad, ad, ír, véd, óv, kenyeret dagaszt, óriási épületeket alkot, fest, szobrászkodik, agyagból csodás edényt készít, hangszert szólaltat meg, fúr-farag. Gondolkodtál már azon, milyen módon gondolsz rá? Voltál már valaha is hálás érte, mennyi mindent tud adni a kezed? Mennyi hozzájárulás az életednek? És mennyi sérülést tud adni, ha arra használja valaki? Ha verést kapsz általa egy szeretett személytől, vagy bemocskol, meggyaláz, erőszakoskodik…
A kérdés, te melyik célra használod. Lehet hogy amit csinálsz munka, alkotás, számodra nap mint nap verkli, egy áldozati szerep, amit nap nap után végzel, csakhogy fel vedd a pénzt a munkádért. Akkor bizony előfordul, hogy zsibbad, lefagy, bütykös lesz, lebénul, mert nem azt csinálod vele, amire leszülettél és amire elköteleződést vállaltál. Nem a szíved szerinti feladatot csinálod nap mint nap. Vagy hogyan bánsz vele map mint nap? Megbecsülöd? Vagy hagyod, hogy kérges, repedezett , megkeményedett kezet teremts magadnak?
Ahogyan bánsz a kezeddel, az látszik meg rajta. Az mutatja, hogyan bánsz fizikai lényeddel, simogatsz, vagy durván bánsz vele. Megérinted vele szerelmedet, dédelgeted vele magadat, szeretet nyújtasz mások felé vele, vagy taszítasz vele, vagy önmagadat taszítod el ?
Segítsd őt megbecsülni, hogy ne kelljen neki kitaszítottként élnie, mint különálló testrész! Légy hálás, mennyi mindent tudsz vele elvégezni! Képzeld el, mennyi szenvedést kell annak az embernek átélni, aki nem képes a karját használni, mennyire kiszolgáltatottá válik, ha eltörik, mert tehetetlenséget él meg egy szituációban, merevvé válik a keze, ekkor bekövetkezik a törés, az illető nem képes megoldást találni egy helyzetre, mert nem elég rugalmasan kezeli azt a adott helyzetet.
Pár betöltés:
- Tudom, milyen érzés simogatni, dédelgetni, megbecsülni azt, amivel megáldott az Isten.
- Tudom, milyen érzés a kezemet megbecsülni, azt amit alkot nap mint nap, és megengedni másoknak is, hogy megbecsüljék mindazt, amit teremtek vele, anélkül, hogy megbetegíteném, vagy eldeformálnám azt.
- Tudom, milyen érzés a munkám értéke, s megfizetik azt tisztességesen.
- Csak mondj egy igent, és megy az energia.
A gerinc: Testünk tartópillére
A gerinc, a testünk tartópillére, felelős testtartásunkért. Segít abban, hogy támogassuk magunkat, és képessé váljunk arra, amire szükségünk van. De mit tesz, ha nem tudunk elfogadni támogatást, vagy ha nem tudjuk, mit jelent a támogatás, és másoknak sem tudunk segíteni?
Egyszerűen összecsuklik.
Sokszor előfordul, hogy tele vagyunk tervekkel az életünkben, mindent meg szeretnénk valósítani. Különböző taktikákat és eszközöket alkalmazunk a céljaink eléréséhez, de valami mindig akadályoz minket. Lehet ez egy konfliktus, amit nem merünk kezelni, és ilyenkor kivonulunk a helyzetből, majd később végrehajtjuk a terveinket. Azonban ez sokkal több energiába, erőbe, időbe és fáradtságba kerül.
A gerinc ilyenkor elferdül. Amikor valamit meg akarunk tenni, de a konfliktust nem vállaljuk fel, kitérünk az út elől. A célunkat mindenáron elérjük, de az eredmény egy gerincferdülés. Ebben a helyzetben sok mindent tanulhatunk az élettől. Tanulhatjuk, hogyan vállaljuk fel a konfliktust, hogyan merjünk kiállni magunkért és a kitűzött célokért. A tanulás során fejlődhetünk bátorságban, felelősségvállalásban, egyenességben, határozottságban, céltudatosságban, elszántságban és büszkeségben.
Mire figyelj, hogy elkerüld a ferdülést?
- Vigyél egyforma súlyt mindkét kezedben, amikor bevásárolsz.
- Ne csak egy oldalra tedd a válladra a táskát, mert az előidézheti a ferdülést.
- Ülő munka esetén tegyél egy kispárnát a hátad mögé, ami segít a testtartásod javításában.
Pár betöltés a theta technika módszerével:
- Tudom, milyen érzéshatározottnak, büszkének, magabiztosnak lenni.
- Tudom, milyen érzés a támogatás erénye, hogyan lehetséges, biztonságos, megengedett akadálytalanul támogatni magam, másokat, s elfogadni támogatást, nyertes nyertesként.
- Csak mondj egy igent.
A hát: Védekezés a külvilág felé
Valaki halkan belép a váróba, ahol dolgozom. Ő az, aki még sosem járt nálam. Lépte finom, halk, nesztelen, mintha lábujjhegyen járna. Őszintén szólva, még nem is találkoztam vele személyesen. Mégis, amint leül, érzem a félénkségét, a bizonytalanságát. Teste kissé meggörnyedt, folyamatosan mintha védekezne. Akár a futballkapus a meccsen, aki várja a labdát, és mindig készen áll a támadást kivédeni. Mintha minden helyzetben, minden ismeretlenben azt gondolná, támadásnak van kitéve, és az a feladata, hogy védekezzen. Ezért húzza össze magát.
Ezt megfigyeltem másoknál is, például amikor egy magas lány vagy serdülő megjelenik nálam. Ők is ilyen módon görnyednek össze, mert szeretnének beolvadni a tömegbe, nem pedig kiemelkedni a magasságukkal. Ugyanezt tapasztaltam olyan serdülőknél is, akik szeretnék eltakarni nőiességüket.
Háta felső harmadában a megszokottnál is jobban görnyed.
Ő az, aki érzéseit elfojtja, kiszolgáltatva érzi magát másoknak. Nem tud védekezni, nincsenek eszközei a kezében, hogy kihúzza magát, és nem tud támogatást elfogadni. Ezt kell megtanulnia az életben: hogyan mutassa ki érzéseit a külvilág felé, hogyan élje meg a szabadságot, az önállóságot, az egyenességet, a bátorságot, és tanulja meg megőrizni, fenntartani önmagát. Meg kell tanulnia, mikor és hogyan adjon érzelmi támogatást, és mikor merjen segítséget kérni, ha úgy érzi, szükséges.
Pár betöltés a Theta technika segítségével:
- Tudom, milyen érzés bizonytalanság félelme nélkül élni.
- Tudom, milyen érzés a támogatás fogalma
- Tudom, milyen érzés az érzelmi támogatás, amennyiben elmulasztották gyermek korban megadni neked az érzelmi támogatást.
- Mondj igent, és megy az energia
A derék: Anyagi helyzet alakulása
Ez az a terület, ami legjobban terhelve van a gerincünkön. A deréktáji fájdalmak szoros kapcsolatban állnak az anyagi helyzet alakulásával. Ide tartozik a munka, a vagyon, és a pénzügyi helyzet alakulása.
Amikor munkahelyi bizonytalanság lép fel, attól félsz, hogy elveszted a munkádat, és ezáltal nem lesz miből megélned. Az anyagi gondok, például az autó meghibásodása vagy a számlák befizetésének nehézsége, létbizonytalanságot idézhetnek elő. Sokszor hallani, hogy a karrier „derékba törik.”
Ezen lelki terheket hordozva könnyen megeshet, hogy sötétnek látod a jövőt. Ha nem hiszel a gondviselésben, és abban, hogy van megoldás, akkor a félelem hatalmába kerülhetsz, és a derekad fájdalma az életed keserűvé válását jelzi. A tehetetlenség érzése tör elő, és a testedben lumbágó formájában jelentkezik, amely lázadás a külvilágban kialakult helyzetek ellen. Ez azt sugallja, hogy az alapvető és érzelmi szükségleteid nincsenek megfelelően támogatva.
Pár betöltés:
- Tudom, milyen érzés, amikor minden értem van.
- Tudom, milyen érzés bízni a gondviselésben.
- Tudom, milyen érzés, amikor minden a legjobban alakul a számomra.
- Tudom, milyen érzés könnyedén elengedni a tehetetlenséget, helyette rugalmasan kezelni a helyzeteket.
- Tudom, hogyan lehet könnyen alkalmazkodni a helyzeteknek megfelelően mindenki számára nyertes nyertes verzióban.
- Megy az energia, csak egy igent mondj!
Az ujjak: Lelki állapotunk tükre
Az ujjak a tapintásért felelősek. Kimutatják érzelmeidet, megmutatják, hogy a gondolataid finomak és lágyak, avagy erőszak van benned. Az érintésen keresztül hozzáférhetsz önmagad lelki állapotához. Ha ütsz, vágsz, vagdalkozol vele, a tested, lelked háborog.
Ellenben ha mozdulataid könnyedek, puhák, simogatóak, a te lelked is lágysággal, finomsággal van megtelve. Az ujjaid a gondolataid, érzéseid konkrét megjelenéseit jelentik. Ha sérülés éri, a sérülés mélysége megmutatja, hogy a kezeid, az ujjaid amiket végrehajtasz velük, mennyire mélyen érintettek a lelkedben. Az ízületi gyulladás kritikát, önbüntetést, rosszallást, nagy szeretethiányt jelent. Így az ízületi gyulladásos ujjak (a mindennapok részletei) azt jelzik, hogy „rosszul” szeretnek engem, és a mindennapi életem eseményeinek áldozata vagyok.
A hatalmat másokra ruházom, mások kezébe adom. Elfogadom, hogy szeressem magam, és hogy meg kell bocsátanom magamnak, mivel, ha nem szeretem magamat, akkor mások hogyan szeressenek engem?
Pár betöltés:
- Tudom, milyen érzés szeretni magam.
- Tudom, milyen érzés a szeretet, a simogatás minden napom része.
- Tudom, milyen érzés önmagam jutalmazása és mások jutalmazása az érintés finomságán keresztül kinyilvánítva a szeretetet.
- Csak mondj egy igent, és tanúsítom a theta technika segítségével.
A gyűrűsujj: Elköteleződés
Amikor egy pár eljegyzi egymást, a férfi felhúzza az eljegyzési gyűrűt erre az ujjra. Majd amikor házasságra lépnek, a karika gyűrű is ide kerül. Két ember találkozása.
És a külvilág fele és saját maguk felé is egy elköteleződést fogalmaznak meg.
Találkoztam egy klinsemmel, aki azzal a problémával keresett meg, hogy a gyűrű alatt a bőre elváltozott, kisebesedett. Végeztetett allergia tesztet, de a teste nem mutatta ki, hogy allergiás lenne az aranyra. A téma, amit elkezdtünk boncolgatni az volt, hogy egy ideje a párja sms-t kap különböző szokatlan időpontokban, ilyenkor összerezzen a teste, mindenfélét kitalál, terel, hárít a párja ilyenkor. Persze kliensem tudja, hogy egy harmadik fél lépett párja életébe. Amikor tárgyi bizonyítékot is talált tudatalattija megerősítésére, bepánikolt. Hogyan tovább? Mit akart mutatni ez a helyzet? Persze, hogy irritálta a helyzet. Pont a gyűrű alatt. Miért pont ott?
Mert a gyűrű a hűség szimbóluma. Számára a hűség odaveszett. Megcsalták. Elárulva, becsapottnak érezte magát. Amikor mélyebbre mentünk a témában kiderült, mindig is félt, hogy választottjára, aki mellesleg gyönyörű, mások is szemet vetnek rá.
Tehát ő nem találta magát elég vonzónak ahhoz, hogy társa kitartson mellette.
Azon kellett dolgozni, hogy önmagát a helyére tegye, elég szépnek és vonzónak lássa, aki elhiszi, elég a párjának ő maga is. Meg kellett a tudatalattijának tanítani, elég jó és szép bizonygatás nélkül is. Hitet, bizalamat tanult, hogy lehetséges bízni az ellenkező nemben. Megbocsátani magának és a társnak.
Miért volt hitetlen mindig is párjával? Mert gyermekként az látta, az egyik szülő megcsalta a másikat, tehát az ellenkező nemű mindegyike csalfa. De hát ez persze nem igaz! Csak ő ezt a mintát látta, s ilyen embert vonzott be magának a minta szerint,amit gyerekkorában látott.
Pár letöltés:
- Tudom, milyen érzés szeretni, tisztelni, becsülni önmagam.
- Tudom, milyen érzésbízni önmagam hűségében, a párom hűségében.
- T. m.é.a tisztelet egymás iránt, egymás megbecsülése.
- Tudom, milyen érzésa megbocsátás a hűtlenség miatt.
- Csak mondj egy igent, és én tanúsítom a theta technika segítségével.
Mutatóujj: A felelősségvállalás
Sokszor használod mutatni valakire? Bizony nagy kár, mert másra is lehet!
A mutogatás azt jelzi, nem akarsz felelősséget vállalni magadért. Jobb másik emberben keresni a bajt, felelősségre vonni, mint beismerni saját magad hibáit. Ez nem bűn, ez egy szokás. Ha felismered,hogy a másik csak mintát mutat saját cselekeidről, akkor lépést tettél magadért a gyógyulás útján. Ez a felismerés segít abban, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, megértsd, miként működik a tudat alattid.
Pár letöltés:
- Tudom, milyen érzés magamért felelősséget vállalni, felismerem mikor, hogyan kell.
- Tudom, milyen érzés más felelősségét kedvesen vissza adni.
- Tudom, milyen érzés megbocsátani magamnak amiért eddig másokra mutogattam és kritizáltam.
- Tanúsítom neked, ha igent mondasz.
A hüvelykujj: Gondolatok és kapcsolatok
Ez az ujj sok mindent megmutat arról, mit gondolsz, érzel valamiről.
Például, ha valakivel egyetértesz, akkor felfelé mutatsz vele, ha lefelé, akkor nem vagy elégedett azzal a valakivel, vagy azzal az eseménnyel, szituációval. Ezzel a mutatással bírálatot is mondasz, ítélkezel is egyben. Kifejezi a hatalmat, az erőt is.
A hüvelykujj meghatározza azt a kapcsolatot, ami másokhoz fűz téged, és a saját magadhoz fűződő viszonyról is árulkodik. Mivel a gyermek a hüvelykujját szopja olyan helyzetekben, amelyekben nem érzi magát biztonságban, a hüvelykujj a biztonságot és a védelmet jelképezi. Vajon egészségesek a másokhoz fűződő kapcsolataid?
Pár letöltés:
- Tudom, milyen érzés elfogadni az aki vagyok, elfogadni az életet.
- Tudom, milyen érzés kritizálás nélkül élni, akár magam vagy másokat.
- Tudom, milyen érzés a helyzetről, érzéseimről beszélni, hogyan érzek egy bizonyos szituációban anélkül, hogy az adott személyt bírálnám, mégis jelezni a másik fele, mit gondolok egy bizonyos helyzetről.
- Csak mondj egy igent, és tanúsítom.
A középső ujj: Bosszúság és nemtetszés
Sok mindenről árulkodik. Sokszor látni embereket, akik másokra mutogatnak, ha nemtetszésüket fejezik ki valaki iránt. Ekkor a középső ujjukat felfelé mutatva dühüket, elégedetlenségüket fejezik ki a másik ember iránt. Ebben benne feszül minden ellenállású , nemtetszésük, haragjuk, dühük, amit így próbálnak levezetni. Azt mutatja az egyénben bosszúság, tehetetlenség, elégedetlenség van jelen.
Ez a düh megakadályoz abban hogy vágyaimat, kreativitásom kinyilvánítsam, saját magam korlátozom vágyaim megélésében. Mi lenne a cél? Kiteljesedni, megélni az élet minden területén a nyitottságot, bátorságot, kreativitást, megmutatni igényeimet a szexualitásban, munkámban, társas kapcsolataimban. Megélni a merészséget, az egyediséget, a különlegességet, elengedve a dühöt ami fogva tartja az embert ha nem ismeri fel időben.
Pár betöltés:
- Megengedni azt, hogy a félelem helyett a kiteljesedést választom.
- Tudom, milyen érzés megengedni magamnak az legyek aki önmaga szeretne lenni.
- Tudom, milyen érzés önmagamra találni.
- Tudom, milyen érzés a düh helyett a kreativitást választom.
- Tudom, milyen érzés kiteljesedettnek lenni. Önmagamat adni a világnak.
- Tanúsítom ha igent mondasz.
Hogyan lehet befolyásolni gondolatainkat?
A fejed sokszor tele van mindenféle terhes gondolatokkal. Ezek a gondolatok sokszor terhesek a számodra, ezért szeretnél tőlük megszabadulni. Gondolkodtál már azon, hogyan lehet megszabadulni tőle, hogy megtörd ezt a számodra nehéz, nyomasztó érzést?
Ha sokat rágódsz a múlton, az nem segít a mának.
Ha levonod a tanulságot, mit tanít neked, az király, s lépj tovább!
Ha jelenben vannak a gondolataid, megteremted a jővődet általa.
Mi tehetsz, ha te az a tipus vagy, aki a múltat idézi állandóan?
A jövődön rágódsz folyton, mi lesz ha, blabla blaba…?
Jár a verkli folyton a fejedben, mi lesz ha… az a rengeteg ha.
Kínálok egy nagyszerű gyakorlatot minden napra. Alul látod az ábrát. A fejedben különböző áramkörök futnak végig, amikor a gondolataidat lepörgeted a fent említett módon. Ha azt érzed nem a mában vagy, hanem a múlt, vagy a jövő érdekes számodra, a jelen pedig sehol sem szerepel, ütögesd meg a fejedet az ujjaid hegyével addig, amíg az egész fejedben azt nem érzed, megváltozott valami. Ez lehet bizsergés, melegség, felfrissülés.
Elől a homloknál van a jövő helye, ha sokszor a múltban vagy gondolataiddal.
A fejtető a jelent képviseli, a jővő a hátul múlt résznek a helye. A képen bejelöltem, pontosan hol. Ezért mindenhol ütögesd – kinek elég egész gyengéden, kinek lehet erősebben -, érezd meg a tested mire vágyik. Használd ezt a gyakorlatot magadért. Ha minden nap csinálod, akkor meglátod, rövid idő múlva nem a múlt fog érdekelni, hanem a jelened. Jelen a fejtető, segít az univerzummal való együttműködésed harmonizálásában is, hogy közelebb kerülj a benned lévő isteni mivoltodhoz, a teremtésed kiteljesedéséhez.
Pár betöltés:
- Tudom, milyen érzés a jelenben lenni.
- Tudom, milyen érzés a múlt merengése helyett megköszönni mindazokat a tapasztalatokat, amit átéltél s gazdagabb lettél általa a tapasztalás révén,
- Tudom, milyen érzés a jelen szépsége és öröme által a jövőt teremteni megengedésben, áramoltatásban, rugalmasan.
- Csak mondj egy igent.
Az érzelmek és a test közötti szoros kapcsolat megértése segíthet abban, hogy ne csak a tünetek kezelésére koncentráljunk, hanem szánjunk időt és figyelmet azokra a lelki aspektusokra is, amelyek befolyásolhatják a testünk működését. A szövegben bemutatott Theta Healing technika remek eszköz lehet ahhoz, hogy mélyebben megértsük önmagunkat és kezünkbe vegyük a saját életünk irányítását. Ha tetszett a cikk, beszélj róla ismerőseidnek, kérlek oszd meg! Ha pedig érdekel a Theta Healing módszer elsajátítása, ide kattintva tudsz tájékozódni róla.